A T62 Hotel ünnepélyes keretek között, hivatalosan is megnyitotta kapuit

A T62 Hotel ünnepélyes keretek között, hivatalosan is megnyitotta kapuit

A T62 Hotel november 14-én ünnepélyes keretek között, hivatalosan is megnyitotta kapuit!


A T62 Hotel Budapest belvárosában, közvetlenül a Nyugati tér mellett egy ikonikus épületben nyílt meg. A 142 szobával rendelkező háromcsillagos szálloda vidám színeivel, harmonikus berendezésével letisztult kényelmet sugall. A tágas, átriumos hotel lobby-jának és bárjának falait Frida Kahlo vibráló művészetét idéző fali montázsképek uralják „urban art” stílusban, ezzel trendi és nagyvárosi hangulatot kölcsönözve a nyüzsgő Nagykörút legújabb találkozóhelyének.


Az ünnepélyes megnyitó esten a szakmai szervezetek képviselői, az üzleti partnerek, valamint az Accent Hotels Management dolgozói vettek részt, akik a vendégekkel együtt ünnepeltek.


Az estet a T62 Hotel igazgatója, Bartos Balázs nyitotta meg, akit Tóbiás Gábor a Dominarium Project Directorának beszéde követett és természetesen az Accent Hotels Management ügyvezetője Csordás Imre is mondott köszöntő beszédet. A vendégek csoportos, irányított háznézésen vehettek részt, hogy közelebbről is megismerjék a szállodát és annak szolgáltatásait.  Az est folyamán látványos légtornász produkció részesei lehettek a vendégek, valamint a szálloda tombola sorsolásán 6 db Accent Hotels voucher is gazdára talált.


Az ételeket és italokat a méltán híres Arany Kaviár Restaurant, valamint az Accent Hotels Managementhez tartozó Grafit Bistro, Kreinbacher Birtok és a Brix Bistro biztosította. A desszert költeményekről a Telekom Hotel és a The Box Donut gondoskodott.


Ezúton is köszönjük a vendégeknek, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel és velünk együtt ünnepeltek, valamint a szálloda összes dolgozójának munkásságát is köszönjük!
 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* kötelező mező