Accent szállodák a New York Times-ban

A The New York Times utazással kapcsolatos rovatában ezúttal Budapest került a középpontba. A "36 óra Budapesten" címmel ellátott írásban hazánk fővárosát egyaránt bemutatják régi, történelmi oldaláról, hiszen olyan nevezetességek kerülnek megemlítésre, mint a Budai Várnegyed, a történelmi belváros vagy a híres török kori gyógyfürdők, ugyanakkor megismertetik a várost egy másik, modernebb oldaláról is. Budapestet érdemes ugyanis gasztronómiai megközelítésből is felfedezni, s erre a cikkben is nagy hangsúlyt fektetnek. Legyen szó Michelin-csillagos éttermekről vagy népszerű romkocsmákról, ahol különlegesebbnél különlegesebb kézműves söröket is megkóstolhatnak az érdeklődők, Budapest kitűnő választás a külföldi turisták számára is.

Természetesen budapesti szálláshelyek ajánlása sem maradhatott ki. Büszkék vagyunk rá, hogy a szerző két Accent szállodát is kiemelt írásában. A 2015-ben nyílt 12 Revay Hotel a belváros szívében helyezkedik el, ahonnan a város főbb nevezetességei könnyen megközelíthetőek. A 12 Revay Hotelt elsősorban az apartmanjai miatt javasolják, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Bazilikára. A 2016-ban megnyílt Callas House-t pedig eleganciájáért, csodálatos designjáért, gyönyörű szobáiért emelik ki. A Callas House szintén remek elhelyezkedéssel rendelkezik, hiszen a belvárosban, a híres Andrássy úton, az Opera szomszédáságban található.

Bízunk benne, hogy szállodáink további sikereket érnek el hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A New York Times Budapestről szóló cikkét itt olvashatják el angol nyelven.

Foglalás

Legjobb ár garancia

Jobb árat talált egy másik weboldalon?

Kattintson ide!