Vendégségben a Károlyi-Kastélyban a béke szigetén

Vendégségben a Károlyi-Kastélyban a béke szigetén

Fejér-megye szívében, a Bakony hegység keleti nyúlványi között, az erdő ölelésében fekszik Fehérvárcsurgó, melynek ékköve az arisztokratikus eleganciájú fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély.

A birtok 1834 után került a Károlyiak kezébe, akik Henrich Koch tervei alapján kezdtek bele a kastély építésébe. A család 1847 és 1944 között élvezhette a kastély kényelmét, és bár az épület a háborút aránylag épen átvészelte, berendezései, bútorai, szőnyegei, vázai egytől egyik elpusztultak. Jelenleg egyetlen széket sikerült visszaszerezni, melyet a kastély kiállítótermében meg is tekinthetünk. Laktanyaként, üdülőként, gyermekotthonként működött a kastély, majd két évtizedes lakatlan állapotot követően Károlyi György, az építtető ükunokája az 1994- ben létrehozott alapítványon keresztül, pályázatok útján megszerezte a hasznosítás jogát.1980-ban kezdődött meg az állagmegóvás, így 2007-re helyreállították a két pavilont és a két szárnyat, majd 2011-re a főépület is átadásra került.

A birtok komplex helyreállítása I. ütemeként korábban befejeződött a kastélyépület és turisztikai fogadóközpontjának felújítása, illetve 2015 őszére elkészül a kert kastély melletti területének és a tónak a felújítása, a későbbiekben pedig várható az egykori lovarda gazdasági épület műemléki felújítása, valamint a turisztikai funkciókhoz kapcsolódó szabadtéri sportok helyszínének kiépítése. 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* are required fields